Az ABB 2023-ra is meghirdeti Női Mentorprogramját egyetemi hallgatók részére

Az ABB 2023-ra is meghirdeti Női Mentorprogramját egyetemi hallgatók részére

Az ABB immár nyolcadik egymást követő évben hirdeti meg „Sustainable Talent Program for women in engineering” elnevezésű Női Mentorprogramját műszaki egyetemi és főiskolai női hallgatók számára.

A program során maximum hat női hallgatót választanak ki pályázat útján.

A pályázat beadási határideje 2022. november 7. A pályázatokat a következő linken keresztül történő jelentkezés formájában várja vállalat: ABB Női Mentorprogram

A Női Mentorprogram célja, hogy erősítse a nők részvételét és növelje a munkavállalási kedvüket műszaki területeken, és lehetőséget adjon, hogy a női hallgatók már tanulmányaik során megismerkedhessenek egy nemzetközi cég termékeivel, szolgáltatásaival, működésével.

A programban részt vevő hallgatók az ABB vezetői és szakemberei közül saját dedikált mentort kapnak, akikkel 2023. január 1. és 2023. június 30. között öt alkalommal részt vehet a pályázati felhívásban részletezett programban. A nyertesek betekintést nyerhetnek egy multinacionális cég mindennapjaiba, telephely- és gyárlátogatáson vehetnek részt, megismerkedhetnek az ABB női vezetőivel, HR szakemberektől személyes és/vagy online konzultáció keretében tanácsot kaphatnak a későbbi elhelyezkedéshez, vagy akár gyakornokként aktívan részt vehetnek a munkában. Emellett megismerhetik, hogy milyen különböző életpálya modellek léteznek a műszaki területen.

A pályázat BSc és MSc női hallgatóknak szól, akik középfokú angol nyelvtudással és aktív hallgatói jogviszonnyal (nappali, esti, levelező, aktív féléves) rendelkeznek az alábbi intézmények és karok egyikén:

Budapest Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

  • Gépészmérnöki kar
  • Villamosmérnöki és Informatikai kar

Debreceni Egyetem

  • Műszaki Kar

Neumann János Egyetem

  • Gépipari és Automatizálási Műszaki Főiskolai kar

Miskolci Egyetem

  • Gépészmérnöki és Informatikai Kar
  • Műszaki Anyagtudományi Kar

Óbudai Egyetem

  • Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar
  • Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar

Pannon Egyetem Mérnöki Kar

  • Alba Regia Műszaki Kara
  • Műszaki Informatikai Kar

Pécsi Tudományegyetem

  • Műszaki és Informatikai Kar

Széchenyi István Egyetem

  • Gépészmérnöki, Informatikai és Villamosmérnöki Kar

Szegedi Tudományegyetem

  • Mérnöki Kar

Az ABB szakemberei a beadott pályázatok értékelésénél figyelembe veszik a jelentkezők motiváltságát, szakmai rátermettségét, minimum középfokú aktív angol nyelvtudását (szóban és írásban egyaránt), valamint a benyújtott pályázat formai áttekinthetőségét szerkezet, design, stílus, nyelvhelyesség szempontjából. A pályázat elbírálásánál előnyt jelent a korábbi tanulmányi versenyeken elért eredmény, és a felsőoktatási szakmai tevékenységben való részvétel. A beérkezett pályázatok alapján kiválasztott jelentkezőket személyesen és/vagy online is meghallgatják.

A pályázatra olyan hallgatók jelentkezését fogadják el, akik a pályázati, és/vagy a nyertes időszakban az ABB versenytársánál szakmai gyakorlatot nem folytatnak és/vagy nem dolgoznak.

A pályázati időszak: 2022. október 12. és 2022. november 7. között. A pályázatokat a vállalat 2022. november 25-ig bírálja el.

A pályázati kiírás részletei és a jelentkezési lehetőség a következő linken található: https://new.abb.com/hu/palyazati-felhivas

Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) egy vezető globális technológiai vállalat, amely ösztönzi a társadalom és az ipar átalakulását egy hatékonyabb és fenntarthatóbb jövő megvalósítása érdekében. Az energetikai, robotikai, automatizálási és hajtás portfólióinak különböző szoftverekkel való összekapcsolásával az ABB kitolja a technológia határait, hogy ezzel a teljesítményt új szintre emelje. A kiválóságáról több mint 130 éve jól ismert ABB sikerességét a világ több mint 100 országban foglalkoztatott 105 000 munkatársa garantálja. www.abb.com

Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.

ABB weboldal: http://new.abb.com/hu

Facebook oldal: https://www.facebook.com/ABBMagyarorszag

Instagram: https://www.instagram.com/abb_magyarorszag/

YouTube: https://www.youtube.com/ABBMagyarorszag

Linkek

Lépjen kapcsolatba velünk!

Letöltések

Cikk megosztása

Facebook LinkedIn Twitter WhatsApp