A világörökségi helyszíneket fenyegető kockázatok és a védelmük költségei
A párizsi Notre-Dame-székesegyházban, 2019 áprilisában bekövetkezett pusztító tűzvész után sürgősen felülvizsgálták az UNESCO világörökségi helyszínnek számító aacheni székesegyház tűzvédelmi rendszerét. A felülvizsgálat eredményeképpen új, az ABB technológiájából felépülő rendszert telepítettek.
A Németország belga és holland határához közeli aacheni főszékesegyház korábban csak egy, a tetőszerkezetbe telepített tűzjelző rendszerrel rendelkezett. A teljes szentély, a szentély fából készült padjai, az oltárok, az orgona, valamint a textilművészeti tárgyak védtelenek voltak. Tekintettel az átfogó védelem hiányára, és a Párizsban bekövetkezett katasztrófa esetére, sürgős cselekvésre volt szükség.
Tűzérzékelés és -megelőzés: holisztikus védelmi koncepció
Az aacheni dóm fenntartásáért felelős hatóságok úgy döntöttek, hogy az 1200 éves zarándoktemplomot, Nagy Károly császár temetkezési helyét egy innovatív, csúcstechnológiát képviselő, új tűzvédelmi rendszerrel látják el. A munkát a mesterséges intelligencia támogatásával végezték, mely segítségével azonosították a potenciális veszélyforrásokat és hibalehetőségeket, és a teljes elektromos rendszer felújítását ezt is figyelembe véve végezték el. A felújítás fontos elemeként az ABB ívzárlatfigyelő készülékeit (AFDD reléket) telepítették, hogy segítségükkel megelőzzék a kontakthibákból kialakuló ívzárlatokat, amelyek tüzet eredményezhetnek, ahogyan az a Notre Dame-ban 2019-ben történt.
„A dóm áramellátásának maximális biztonsága érdekében régi partnerünk, az ABB megbízható AFDD termékportfóliója mellett döntöttünk” – mondja Michael Wagner, a felújítással megbízott helyi vállalkozó cég, a Wagner & Müller vezetője, amely az új villamoshálózat tervezéséért és a székesegyházban lévő villamos elosztószekrény telepítéséért felel.
Elektromos szikra: az alábecsült kockázat
„A széles termékportfóliónkhoz tartozó AFDD-relék az ívzárlatok automatikus észlelése és gyors megszakítása révén javítják az elektromos biztonságot. Ezek a készülékek hatékonyan csökkentik az elektromos szikra okozta tűz keletkezésének kockázatát” – magyarázza Tim Hippler, az ABB regionális képviselője.
Az elektromos ívkisülés jelensége a villamos felsővezetékénél is megfigyelhető, amikor a jármű elhaladásakor a vezeték és az áramszedő között néha pattogó, repülő szikrák keletkeznek. Ezek az ívek általában akkor keletkeznek, ha két eltérő potenciállal rendelkező elektromos vezető között nincs elegendő távolság vagy szigetelés. Ez a jelenség a villamos kapcsolókészülékeken belül is előfordulhat, ha például két érintkező nem válik el elég gyorsan egymástól. A termikus elhasználódás vagy az észrevétlen anyaghibák miatt előfordulhat, hogy a feszültség alatt álló részek közötti szigetelőréteg idővel elveszíti szigetelőképességét. Előfordulhat, hogy a berendezésben észrevétlenül bekövetkező ívhiba nem azonnal okoz tüzet, azonban a kialakuló magas hőmérséklet felgyorsítja a termikus elhasználódást, és ezzel rontja a készülék biztonságos és megbízható működését.
Fokozott biztonság: feszültség-, frekvencia- és áramfigyelés
A fentebb felsorolt veszélyek miatt a teljes elektromos infrastruktúrán állandó ívzárlat-figyelési és megelőzési rendszer kiépítése kiemelt fontosságú. Az ABB AFDD technológiája folyamatosan figyeli, elemzi a frekvenciát, a feszültséget és az áramerősséget annak érdekében, hogy észlelje egy esetleges ívveszélyre utaló jeleket. Ívzárlat kialakulásakor az érintett berendezések azonnal lekapcsolásra kerülnek. Ez jelentősen csökkenti a berendezések meghibásodásából fakadó elektromos gyújtású tüzek kockázatát. Ugyanakkor az AFDD csökkenti a kritikus kapcsolóelemek termikus elhasználódását is: ez pedig nemcsak a megbízhatóságukat javítja, hanem meghosszabbítja az élettartamukat is, ami megtakarítást eredményez a jövőbeni potenciális költségek terén.
Az aacheni székesegyház új rendszeréhez a projekt tervezői különböző, integrált kismegszakítókkal kombinált AFDD-ket választottak. Ezek a kapcsolókészülékek az ívzárlatok megelőzése mellett túlterhelés és rövidzárlat ellen is védelmet nyújtanak. Az ügyfél ezekkel a készülékekkel költséghatékony módon és az infrastruktúra bonyolultságának szükségtelen növelése nélkül építette ki a hatékony tűz- és létesítményvédelmet. Az ABB valamennyi terméke megfelel az IEC 62606 nemzetközi szabványnak, valamint a DIN VDE 0100-420 jelenlegi változatában rögzített követelményeknek.
Az új erőátviteli- és adatkábelezéssel kapcsolatos munkálatok 2022 nyarán kezdődtek, míg a teljes átalakítás 2023 júniusában fejeződött be. Az új tűzvédelmi rendszert az Aachener Karlsverein-Dombauverein által összegyűjtött adományokból és Észak-Rajna-Vesztfália tartomány támogatásából finanszírozták.
Az aacheni székesegyház új rendszeréhez a projekt tervezői különböző, integrált kismegszakítókkal kombinált AFDD-ket választottak. Az aacheni székesegyház új rendszeréhez a projekt tervezői különböző, integrált kismegszakítókkal kombinált AFDD-ket választottak.
Az ABB (ABBN: SIX Swiss Ex) technológiai vezető szerepet tölt be az energetika és az automatizálás területén, termékeivel és megoldásaival elősegíti egy fenntarthatóbb és erőforrás-hatékonyabb jövő kialakítását. A vállalat megoldásai a mérnöki szaktudás és a szoftverek összekapcsolásával optimalizálják a berendezések gyártását, mozgatását, energiaellátását és működtetését. A kiválóságáról több mint 130 éve jól ismert ABB közel 105 000 munkatársa elkötelezett az ipari átalakulást felgyorsító innovációk előmozdítása mellett.
Magyarországi vállalata, az ABB Kft. 1991-ben alakult, és azóta az egyik vezető szállítóként van jelen a hazai közmű, valamint energetikai szektorban.
ABB weboldal: http://new.abb.com/hu
Facebook oldal: https://www.facebook.com/ABBMagyarorszag
Instagram: abb_magyarorszag